AutoWallis Sajtóközlemény

SAJTÓKÖZLEMÉNY

Duplázódó árbevételt és akvizíciókat tervez a következő öt évben az AutoWallis

Budapest, 2019. február 7. – Jelentős növekedést és akvizíciókat tervez az AutoWallis Nyrt., miután csütörtökön bevezették a Budapesti Értéktőzsdére a nagy múltú cégcsoport új részvényeit. A társaság tagvállalatainak összesített árbevétele az előzetes adatok alapján 5,9 százalékkal, 70 milliárd forintra emelkedett 2018-ban, amivel a hetedik legnagyobb árbevételű cég a hazai parketten. Az AutoWallis tőzsdei megjelenésének fő célja, hogy növekedési tervei finanszírozásához a nyilvános tőkepiaci forrásokat is fel tudja használni. A vállalat azt tervezi, hogy a következő öt évben megkétszerezi árbevételét, és már jövőre, a 2019-es eredménye alapján vonzó mértékű osztalékot fizet törzsrészvényei után.

Mintegy féléves előkészítő munkát követően csütörtöktől lehet kereskedni az AutoWallis Nyrt. új részvényeivel a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT), így a tőzsdére bevezetett 12,5 forint névértékű részvények száma 270,26 millió darabra emelkedett. Erre a lépésre azután kerülhetett sor, hogy a társaság fő tulajdonosa, a Wallis Asset Management Zrt. apportálta négy gépjárműkereskedelmi és szolgáltatói tevékenységet ellátó cégét. A tagvállalatok Magyarországon és a közép- valamint délkelet-európai régió tíz országában gépjármű- és alkatrész kis- és nagykereskedelemmel, szerviz szolgáltatásokkal, rövid- és hosszú távú gépjármű-kölcsönzéssel foglalkoznak. A csoport által képviselt márkák közé tartoznak a BMW személyautók és motorkerékpárok, a MINI, az Isuzu, a Jaguar, a Land Rover, a Maserati, a Ssangyong és a Sixt rent-a-car.Veres Tibor, az AutoWallis fő tulajdonosa, a Wallis Csoport elnöke elmondta: az AutoWallis tőzsdei megjelenésének fő célja, hogy a tervezett dinamikus növekedéshez kihasználhassák a nyilvános tőkepiac nyújtotta finanszírozási és tőkebevonási lehetőségeket. Terveik között szerepel, hogy az AutoWallis a piaci átlag feletti növekedést mutasson fel, és emellett osztaléksztorit is nyújtson a részvényeseknek. A Wallis Csoport elnöke kifejtette: hosszú távon meg kívánják tartani többségi részesedésüket, ugyanakkor azt szeretnék, hogy jelentős mértékű, de kisebbségi közkézhányad alakuljon ki az AutoWallis részvényeinek piacán. Az AutoWallis a tőzsdei bevezetéssel egyidőben ismertette tavalyi gazdálkodásának előzetes, nem auditált számait és a következő időszakra vonatkozó terveit. Ennek alapján az AutoWallis négy leányvállalatának árbevétele 5,9 százalékkal, 70,2 milliárd forintra növekedett (magyar számviteli törvény alapján, összesített, nem konszolidált, előzetes adat), amivel a BÉT hetedik legnagyobb árbevételű vállalata. A csoport a következő öt évben árbevételének duplázódását tervezi, így az idei évben is a pozitív trend fennmaradását várja. Székely Gábor, az AutoWallis befektetési igazgatója a tavalyi évet értékelve elmondta, hogy a növekedés elsősorban a hazai kereslet bővülésének és a balkáni piacoknak volt köszönhető: a csoport árbevételének 50 százaléka származott külföldről, elsősorban a 2016-ban megszerzett új balkáni régióból. A vállalatok erősödését tavaly is főként a magyar gazdaság bővülése, a turizmus dinamikus fejlődése, az átlagkeresetek növekedése, a fogyasztás felpörgése és a hitelfelvételi kedv fokozódása támogatta. A kedvező környezetben a vállalatok saját stratégiájuk megvalósításával is jól haladtak, az organikus növekedés mellett a piaci akvizíciók is segítették a fejlődést. Az értékesítés bővülését támogatják a tavaly végrehajtott piacfejlesztések, melyek közül kiemelkedik a csoport legnagyobb árbevételű tagjának, a Wallis Automotive Europe-nak (WAE) a cseh- és szlovák piacra lépése a Ssangyong dél-koreai autómárkával. Más esetleges piacfejlesztést nem számolva, csak ez a két új piac 2-3 éven belül 5-10 százalékkal növelheti a WAE 2018-ben elért 35 milliárd forintos árbevételét melyet a további organikus növekedés és az esetleges újabb országok és márkák megszerzése tovább bővíthet. A csoport második legnagyobb árbevételű egysége a Wallis Motor Pest és Duna, melyek Magyarország legnagyobb és legrégebben működő BMW autó, motorkerékpár, MINI és Maserati kereskedései: a két vállalat az előzetes számok alapján várhatóan 19 százalékkal, 32 milliárd forintra növelte tavaly az együttes árbevételét. A Wallis Autókölcsönző, amely a Sixt Rent-a-car nemzetközi hálózatának magyarországi tagjaként kínál autóbérlési szolgáltatásokat, 2018-ban az előzetes számok alapján várhatóan 23 százalékkal 2,7 milliárd forintra növelte árbevételét. A Sixt továbbra is vezető szerepet tölt be a reptéri autókölcsönzők piacán, így a hazánkba látogató turisták számának általános emelkedése mellett kiemelten jó hatással van a vállalat teljesítményére a Liszt Ferenc Repülőtér bővülő utasforgalma által generált növekvő kereslet is. Székely Gábor befektetési igazgató az AutoWallis terveivel kapcsolatban kiemelte: a társaság vezetése várhatóan májusra kidolgozza ötéves stratégiáját, melyben azzal számolnak, hogy a csoport ebben az időszakban megduplázza árbevételét. A vállalat jelenleg is keresi azokat a befektetési lehetőségeket Magyarországon, Kelet-Európában és a balkáni régióban, melyek hozzájárulnak a kitűzött célok teljesüléséhez. A stratégia megvalósítása során az AutoWallis újabb márkák és piacok megszerzése, valamint új üzletágak indítása révén bővülhet. A középtávú tervek között szerepel további autóértékesítési pontok nyitása, valamint a már meglévő márkakereskedő- és szervizhálózat fejlesztése Magyarországon és a régióban. A csoport vizsgálja az iparág átalakulásával járó olyan lehetőségeket is, mint az elektromos autózás fejlődése, az önvezető autók megjelenése és a közösségi autózás erősödése. Ezek mellett az új értékesítési csatornák megjelenése is új befektetési lehetőségeket teremthet az AutoWallis számára. Ezen célok megvalósítása akvizíciók, új vállalatok alapítása, és a meglévők tevékenységének bővítése útján történhet. A társaság kiemelt tőkepiaci célja, hogy részvényeik mihamarabb bekerüljenek a tőzsde Prémium kategóriájába, továbbá a BUX, valamint a CECE indexekbe. Az AutoWallis Igazgatósága a tavalyi év eredménye után olyan mértékű osztalék fizetését javasolja majd az osztalékelsőbbségi részvényesek számára, hogy azok osztalékra való jogosultsága kimerüljön, így 2020-ban, az idei év eredménye alapján már a törzsrészvényeseknek is lehessen osztalékot fizetni. A menedzsment terve, hogy annak mértéke akkora legyen, amely kellően vonzó hozamot biztosít az éppen aktuális kamat- és hozamkörnyezetben is.